Szerinted hogy kellene nyelvet tanulni, hogy minél hamarabb nyelvvizsgánk legyen, munkát kapjunk külföldön, ne égjünk be a nyaralás alatt, barátokat találjunk a hazánkon kívül? Mi a fontosabb, a beszéd vagy a nyelvtan? Azaz: magoljunk-e nyelvtani szabályokat és görnyedjünk feladatlap felett – vagy felejtsük el a nyelvészetet, tegyünk magasról szabályokra és beszéljünk-beszéljünk, majd lesz, ami lesz?
Tudjuk, hogy arra számítasz, szerintünk a második, hiszen a nevünkben is benne van: Beszédközpontú Nyelvoktatás. És igazad van, a kommunikatív módszerrel dolgozunk – de mégsem ezt mondjuk. Hanem azt, hogy
Gyere, megszakértjük neked a kommunikatív, azaz beszédközpontú nyelvoktatást – különösen az ehhez kapcsolódó tévhiteket!
“A kommunikatív módszer szerint a tanulónak csak beszélni, beszélni és végül, beszélni kell. Eszerint úgy tanítunk nyelvet, hogy egyszerűen „beszéltetjük” a nyelvtanulót.”
… vagy legalábbis nem úgy!!! Ugyan nagy teret engedünk a beszédnek, de benne van a kezünk és irányítjuk a fejlődésed: előkészítjük a mondanivalód (például: szövegekkel dolgozunk), kommunikációs helyzeteket teremtünk (például: érvelünk), fejlesztjük a szókincsed az adott témában (például: nyelvi játékokat játszunk). És igen azt tanítjuk, hogy meg tudsz szólalni már kezdőként is, ha megfelelően választunk Neked feladatot! Sőt, továbbmegyünk: törekszünk arra, hogy nyelvileg helyesen fejezd ki magad!
“A kommunikatív módszer a nyelvtan nélküli nyelvtanítás.”
Ahhoz, hogy mondatokat rakj össze, nyelvtani tudás szükséges. Ennek segítségével döntöd el a ragozást, a szórendet és minden egyéb mást is, amikor a szavakból építkezel beszéd közben.
VISZONT: Mi, a kommunikatív módszer követői azt mondjuk, hogy tudunk máshogy is nyelvtant tanítani! Nem kérjük, hogy magolj be szabályokat (főleg nem az összeset első órán) és nem feladatlapokon gyakorlunk veled! Bonyolult magyarázatok helyett megmutatjuk, hogyan tudod TE magad felismerni a nyelvtani jelenségeket, majd segítünk alkalmazni őket szóban (is)! Nem akarunk mindent egyszerre; mértékletesen és szintedtől függően építgetjük a nyelvtani tudásod. Képesek vagyunk úgy gyakorolni veled, hogy a nyelvtan gyorsan az aktív nyelvhasználatba épüljön, és órai feladatlap-töltögetés helyett megtanítunk játszani a nyelvtannal!
“A kommunikatív módszer szerinti nyelvórán csak játszanak a nyelvtanulók, az ilyen oktatást nem szabad komolyan venni.”
Szeretünk úgy tanítani, hogy Neked minél szórakoztatóbb legyen, de nem bingót és „akasztófásat” játszunk!
Vagy várj, mi a játék? Ha játék az például, hogy interjút készítesz egy képzeletbeli személlyel, elképzeljük és eljátsszuk, hogyan működik egy állásinterjú, a még kezdő nyelvtanulókkal pedig többek között történeteket rakunk össze képek és kifejezések alapján, akkor igen, lehet, hogy csak játszunk. De nyugodtan vedd komolyan, mert egyszerre több készséget fejlesztünk vele annak érdekében, hogy minél gyorsabban fejlődjön a nyelvtudásod – és ennél egy feladatlap sem hatékonyabb!
“A kommunikatív nyelvórán nem szabad fordítani.”
Eleve, amikor beszélsz, a fejedben elkezd működni a „beépített fordítógép”. De mi azért törekszünk arra, hogy minél jobban megtanítsuk, hogyan tudsz idegen nyelven „gondolkodni”. A szövegfeldolgozásra pedig van sokkal jobb ötletünk, mint a fordítás: megtanítunk, hogyan és milyen technikákkal ÉRTED a mondanivalót!
“A kommunikatív módszer szerint nincs házi feladat, hiszen úgyis csak beszél az ember.”
A rossz vagy a jó hírt mondjuk előbb?
A rossz hír: Tudunk ugyan dolgozni „házifeladat” nélkül, csak minek? Időt és pénzt spórolunk Neked azzal, ha előkészíted az órai munkát, mi pedig hatékonyabban tudunk dolgozni a nyelvtudásod fejlesztésén! A jó hír pedig, hogy üdv a 21. században, ahol már a házifeladat sem mindig az, aminek látszik. Ha nincs kedved nyelvi feladatokat oldani, olvashatsz, videózhatsz, hallgathatsz zenét, játszhatsz fejlesztő játékokat… (Erről ITT írtunk bővebben)
“Végül a személyes kedvencünk: A kommunikatív nyelvoktatás látszatmódszer.”
Öööööö…!
Vagy ha mégis: amennyiben éles helyzetben meg tudsz győzni egy anyanyelvi beszélőt a tudásoddal arról, hogy látszólag beszéled a nyelvét, szerintünk nyert ügyed van – és csak ez számít!
Ha a gyakorlatban is kipróbálnád, mi az, amiről itt beszélünk, jelentkezz be ingyenes próbaórára!