Manapság a legtöbb nyelvtanár és nyelvtanuló is belátja, hogy a tárgyalóképes, használható nyelvtudást úgy tudjuk elérni, ha a nyelvóra keretein belül a lehető legtöbbet használjuk a nyelvet, azaz beszélünk vagy beszélgetünk.

Mit tegyen azonban az a nyelvtanuló, aki „nem mer” megszólalni a nyelvórán, mert fél a hibáktól, a javítástól, a kínos helyzetektől, azaz, hogyan építsük le gátlásainkat?

Ez valóban nem tűnik egyszerű feladatnak 🙂

 

De lássuk, mit tehetünk mégis!

Első lépésként mindenképpen egy olyan nyelvtanárt keressünk, aki kellően empatikusan áll a problémához, és nem rögtön teljesítményt akar belőlünk kicsikarni. Ezt megtehetjük ingyenes próbaóra keretén belül is, de ha tanárunk ilyet nem biztosít, az első alkalom ne legyen hosszabb 45 percnél.

Ha a megfelelő nyelvtanárt már megtaláltuk, bízzunk benne, és tartsuk be azt, amit kér, de tegyük hozzá saját magunk munkáját is.

 

Ne féljünk a hibáktól!

Legyenek reális elvárásaink: a nyelvtanulás még felsőfokú szinten is kötelezően azzal jár, hogy hibázunk. A hibák azonban nem rossz dolgok: nélkülük soha nem jutnánk előrébb. Ha hibázunk, és javítást kapunk, nagy az esély, hogy legközelebb már nem fogjuk ezt a hibát elkövetni (hanem egy másikat 🙂 ) Tanárunknak a hiba egy üzenet is, hogy az adott nyelvi jelenséget még gyakorolni kell.

 

Higgyünk!

Higgyük el, hogy egy apró hibától beszélgetőpartnerünk –  legyen az tanárunk vagy egy anyanyelvi beszélő – meg fog bennünket érteni. Törekedjünk arra, hogy érthetőek legyünk, de ez nem jelenti azt, hogy tökéletes mondatokban tudunk csak kommunikálni. Ráadásul, ha maga a beszélgetés témája érdekes, anyanyelvi beszélgetőpartnerünk nem a hibáinkra, hanem a mondanivalónkra fog koncentrálni.

 

Merjünk megszólalni!

Haladjunk kis lépésekben– ne rögtön egy egész prezentációt tartsunk a témáról, hanem kis, rövid mondatokban nyilvánuljunk meg. Ha ebben sikerélményt találunk, legközelebb még hosszabban merünk majd beszélni- egy idő után pedig akár egy kiselőadásra is vállalkozhatunk. Akkor választottunk jól tanárt, ha ő ezeket  a kis lépéseket tudja nekünk biztosítani, és kellő türelemmel áll hozzánk.

 

Legyünk toleránsak! – tanárunk is az lesz. Ne várjuk el, hogy minden hibát javítson: ő pontosan tudja, mikor kell közbeavatkoznia. Ha mindent kijavítana, amit vétünk, egy idő után valóban lenne okunk gátlásosnak lenni.  Fogadjuk el, hogy ez most a kommunikáció ideje, és nem a nyelvtani gyakorlásé.

 

Akarjunk!

Vizsgáljuk át motivációnkat, és ha valóban fontos nekünk az a cél, amit el akarunk érni, csukjuk be a szemünket, és ne gondoljunk arra, mennyi szenvedést jelent egy-egy nyelvóra addig. 🙂

 

Bővítsük szókincsünket!

 

A gátlásos tanulók gyakran azért sem mernek megszólalni, mert a megfelelő kifejezésben vagy a szóban bizonytalanok. Ha ezzel a problémával küszködünk, javítsunk tanulási technikánkon, és szavak helyett kifejezéseket tanuljunk, ezeket pedig rögtön a következő órán próbáljuk meg beleszőni mondatba.

Ne keverjük össze az aktív és passzív szókincset: lehet, hogy azt gondoljuk, az adott szót jól ismerjük, hiszen megértjük, ha látjuk – de ez még nem nyelvhasználat. Egy szót akkor tudunk aktívnak minősíteni, ha a mindennapi nyelvhasználatunkban is aktívan szerepel.

 

Végezetül: Jutalmazzuk meg magunkat, ha saját értékelésünk szerint aznap jót teljesítettünk – ez lehet egy tanulásmentes este, de akár egy jó hideg sör is 🙂