Fel a kezeket – ki tanul még nyögvenyelősen, kevés sikerrel, még mindig a kezdő szinten és nem halad egyről a kettőre?
Ez a rendhagyó poszt most Nektek szól! Mert már tényleg nem bírom szó nélkül…
????????️
????????️Nyelvkönyv nélkül csak a vérprofi tanárok tudnak dolgozni! Kezdő szinten pedig ők sem! A nyelvtanulás úgy működik, hogy a szókincs és a nyelvtan egyszerre, lépcsőzetesen és fokozatosan van adagolva, megfelelő gyakorlatokkal, szóban is!
????????️
????????️A megfelelő gyakorlatok elsősorban NEM mondatfordítások! Ahhoz, hogy önállóan alkoss mondatokat, előkészület szükséges, hogy ne ismételjem önmagam
: FOKOZATOSSÁG! Nem egyszerűen odadobunk eléd egy nyelvtani szabályt és elvárjuk, hogy rögtön értsd és alkalmazd is!
????????️
????????️A nyelvTANkönyv nem nyelvkönyv! Ahogy a neve is tartalmazza, az csak nyelvtan! A nyelvtudás viszont ennél sokkal, de sokkal több! Tudsz olvasni, érteni, hallgatni, írni és beszélni idegen nyelven – kezdőként a Neked megfelelő nehézségen, de tudsz!
????????️
????????️A nyelvtan nem készség! Kíséri és segíti a nyelvtanulást, hiszen már életed első mondatában ragozol, de nem HELYETTESÍTI azt! Ide már hadd ne írjam, hogy fokozatosság kell ebben is… De kell!
????????️
????????️A szövegeket elsősorban NEM fordítjuk! Az fordítóképzés! TE érteni és beszélni szeretnéd az idegen nyelvet, ehhez szövegértési kompetenciákat közvetítünk! Lehet, hogy ez Neked most olyan nagyon tudományosan hangzik; pontosan ezért használunk nyelvkönyvet, hogy ösztönösen tanuld meg! Ha betartod a feladatokat, amit a nyelvkönyved kér, meg is tanultad, és nem kellenek hozzá nyelvtudományi alapok. És ha vizsgázni is szeretnél: Ismersz nyelvvizsgát, ahol CSAK fordítás van? Mert én nem! Ellenben mindegyik vizsgán van szövegértési feladat!
????????️
????????️Szókincset nem random fejlesztünk! Kezdő szint végén körülbelül magadról és a szűk környezetedről fogsz tudni általános információkat közvetíteni, tehát itt ez a szókincs fontos, ezt építjük fel Neked! Sőt, ideális esetben úgy fejezzük be az órát, hogy az új szavak felét már tudod, mert gyakoroltuk! A másik feléhez pedig elmondjuk, hogy lehetőleg szerkezeteket tanulj, így például: boltban vásárolni, korán kelni – csak azért, mert könnyebben fogod tudni használni őket beszédben (is)!
????????️
????????️Az, hogy milyen gyorsan sajátítod el a nyelvet, függ a szorgalmadtól, az előzetes nyelvtudásodtól, korábbi nyelvtanulási tapasztalataidtól, az alkalmazott tanulási stílustól, sajnos a korodtól is – de szögezzük le: a NYELVTANÁRODTÓL is! Ha nem jól vezetlek, ha nem jó anyagokkal látlak el, nem haladsz sehova!
????????️
????????️A házi feladat nemcsak feladatlap! Üdvözlünk a 21. században, ahol nem tudok olyat mondani, amit ne lehetne kihasználni a nyelvtanulásra! Nézhetsz videót, filmet, hallgathatsz rádiót, vagy például podcast-okat, olvashatsz tanulómagazint – igen, mind van kezdőknek is! De fejthetsz rejtvényt, játszhatsz, használhatsz applikációkat – és érdemes is a tanulást az életviteledhez igazítani. Mihez van leginkább kedved? Mire van leginkább időd?
????????️
????????️Nem spórolsz egy olcsó nyelvtanáron, ha a nyelvtanár nem jó! Általában, akinek van mire, meg is kéri az árát – de amit elérsz egy jól képzett, JÓ tanárral fél év alatt, az egy ̶r̶o̶s̶s̶z̶ nem megfelelő tanárnál egy ̶ö̶r̶ö̶k̶k̶é̶v̶a̶l̶ó̶s̶á̶g̶ év! Anyagilag ugyanott vagy – és az időd?
????????️
????????️Nem, a jó nyelvtanár sem tud csodát tenni, ha azon KEVESEK közé tartozol, akik nehezen tanulnak nyelvet – de jelentősen könnyebb és motiválóbb a tanulás vele! Az A2-es (alap)szintet pedig MINDENKI el tudja érni, olyan nincs, hogy NEM!
????????️
????????️U.I.: Olyan sincs, hogy NINCS nyelvérzéked! Van, aki könnyebben tanul nyelvet, van, aki nehezebben. És van, aki csak nem tudja, hogyan kell jól!