Ma Magyarországon a nyelvtanulás igencsak gyerekcipőben jár. Még mindig. És persze hozzátehetném, hogy szerintem, talán ezt illene. De nem fogom, mert a mondat így értelmes. És egyébként is, ez egy olyan tény, amivel nehéz vitatkozni.
Hogy mi az oka annak, hogy a nyelvtanulás/nyelvoktatás egy helyben toporog évtizedek óta, és közel semmi fejlődést nem tudunk felmutatni? Hogy ugyanúgy tízből kilenc ember nem beszél egy idegen nyelvet sem, habár tanult évekig? Sőt, akár nyelvvizsgája van? Kettő is? Ahelyett, hogy órákig az okokat boncolgatnám, azt szeretném csak mondani, hogy

figyi! Ennek egyáltalán nem kell így lennie!

TE csinálhatod jobban is.
Ha most egy kávé felett beszélgetnénk, esetleg azt kérdeznéd, ugye, hogy mégis, minél jobban?
Hát nézd!

Szerintem minden a közoktatással kezdődik, mert nyelvtanulóként ott szocializálódunk elsőként. Ott, ahol hiány van nyelvtanárokban, de még nagyobb hiány van jó nyelvtanárokban. Ott, ahol számtalan kifogás van arra, miért van szükség szódolgozatokra, például. (Azért, mert akkor nem tanul senki szavakat. Vagy azért, mert valamire kell jegyet adni. Vagy azért, mert mindenki más is csinálja. Vagy, azért, mert csak).

Nyilván ahhoz, hogy jól teljesítsünk egy szódolgozaton, szólistákat kell bemagolnunk. Ami unalmas, borzasztó és nagyon demotiváló. De a legrosszabb mégis az, hogy teljesen eredménytelen.

Attól, hogy benyaltunk harminc random szót, még nem fogjuk tudni őket mondatban használni. Nem fogjuk tudni azt sem, milyen mondatban lehet őket jól használni. Szerencsére ez végülis mindegy, mert nagy részük két hét múlva eszünkbe se fog jutni – pont, amikor mondatokba is raknánk és használnánk őket. Beszédben. Mert ugye ez a célunk: hogy beszéljünk egy idegen nyelvet. 

És bár a nyelvtanulásunk kezdetekor még minden porcikánk tiltakozik a szódolgozatok ellen, az évek során lassan mégis természetessé válnak. Belefásulunk. Azt gondoljuk, igen, a nyelvtanulásért meg kell szenvedni, a szavakat listáról kell benyalni; hol van egy szótárfüzet, hadd írjuk tele. Mert a hosszú szólisták ellenére azért azt érezzük, hogy mégis valahogy nehéz megszólalni, és – mivel ez tanultuk, ezt mondták, így szocializáltak – elkezdünk egyre több és több szót gyűjteni, hátha az majd segít. Valószínűleg a végén egészen nagy passzív szókincsünk lesz. És még mindig nem tudunk megszólalni.

Mégsem.

Persze, mert ahhoz, hogy beszéljünk, aktív szókincsre van szükség. 

Tudod:  azokra a szavakra emlékszünk – tehát azokat tudjuk aktívan is előhívni- amiket használunk. Egy szódolgozat pedig soha nem fog használatnak minősülni. Soha. Hiszen nincs a szavakhoz szövegkörnyezet. Nincs hozzájuk legalább egy szegény, kurta kis mondat sem. Arra sincs a lehetőséged, hogy megértsd: a passzív és az aktív szókincs között óriás különbség van! (passzív: amit értesz, ha olvasod, szótár nélkül. aktív: ami gond nélkül jut eszedbe beszéd közben). Ezen felül pedig végképp nincs meg a lehetőséged arra, hogy saját  egyedi aktív szókincset építs, pedig erre minden nyelvtanulónak szüksége van – ugyanúgy, ahogy az anyanyelven is. Mindenki máshogy fejezi ki magát, a megnyilvánulásaink a személyiségünk fontos részei. 

Szóval, hogy kellene jól csinálni? 

Az úgy van, hogy a szavak egy mondat részei, a mondatok pedig egy szöveg részei, és ezeket nem kellene túlságosan elválasztani egymástól. Látnod kell, hogyan viselkednek a szavak egy szövegen belül, tehát elsősorban megfelelő szövegekre van szükség. Sok-sok szövegre, amiket értesz többnyire szótár nélkül is.

Kellene még pár színes vagy szövegkiemelő, hogy segíts a szemednek vizuálisan, amikor olvasol. 

Nagyon hatékony és nagyon hasznos kijelölni a szövegben kifejezéseket, amikről te magad azt gondolod, hogy jó lenne tudni, vagy hozzád és az életedhez illenek és szeretnéd te is használni őket. És amikor azt írom, kifejezések, akkor azt értem, hogy igen, kifejezések:  Nem elszigetelt szavak, hanem szókapcsolatok, akár félmondatok. Mennyivel egyszerűbb ugyanis megjegyezni, hogy egy forró kávét inni, mint a három szót külön? Sokkal. Na most képzeld el, mennyivel egyszerűbb a szerkezetre egyben emlékezni és beszéd közben elő is hívni! Szintén sokkal.

Nyilván a legegyszerűbb az lenne, ha eleve így kezdenéd a nyelvtanulást, hogy ezt tudod. Ha az első órától kezdve úgy tanulnál; ha automatikusan így mutatnák neked, mert akkor nem merülne a szólisták ötlete. Ahogy egyébként a mi kezdő nyelvtanulóinkban sem merül fel, mert mi pontosan így dolgozunk: a gyakorlatban, tanulás közben vezetjük rá a tanulóinkat a helyes, gyors és hatékony (szó)tanulásra. Igazából a haladó nyelvtanulóinknak is ugyanígy a gyakorlatban mutatjuk meg, hogyan legyenek eredményesek, de ők azért mindig rácsodálkoznak:  ezt lehet így is csinálni? Nem, ezt csak így lehet csinálni. 

És én azt gondolom,  ezt tényleg mindenkinek, de mindenkinek tudnia kellene.

Szerintem nem a te hibád, ha még mindig szólistáról tanulod a szavakat. Egyszerűen ezt mutatták, hogy ezt így kell. 

De változtatni most már csak TE tudsz rajta. És hidd el nekem, érdemes.

Lehet bármilyen sok szó a fejedben, ha kifejezni nem tudod magad éles helyzetben. Szívesen segítek is. Mert mi itt a LingoGroupnál úgy hisszük, JÓL tanulni mindenki tud, ha megmutatják neki, hogyan. És máris nem lesz végeláthatatlan kínszenvedés a nyelvtanulás.

Na most, ráfoghatjuk a nyelvtanulásunk sikertelenségét a szómagolásra? Nem, nem kizárólagosan. 

Olvasd tovább, mit tanítottak neked rosszul.