LingoGroup: Modern kori történelem
Mindenkinek van egy története – a LingoGroupnak is!
Elérünk ám oda is egyszer, hogyan kerültem többes számba, azaz hogyan lett belőlem LingoGroup.
Azt hiszem, valahogy úgy kezdődött, hogy megkeresett egy orvosokat közvetítő cég. A megbízás az volt, hogy kifizetnének 32 órát, csak tegyek valami némettudást a jelöltjükbe, akit egy német kórház várt már. Beletettük. Nemcsak én, hanem a tanítvány is. Annyira lelkes és szorgalmas volt, hogy a semmiből elértünk egy passzív középfokú szintet, mire a 32 óra lejárt. Értsd: írásban és olvasásban elérte a középfokú szintet, de a szókincsét aktívan is használni még nem tudta ennyire jól – ami teljesen természetes. Úgyhogy a doktorúr kialkudott magának még pár órát, ettől olyan sikeres projekté vált, hogy a közvetítő cég kibővítette a megbízást, és egyre több orvos érkezett hozzám németet tanulni.
Vagyis inkább hozzánk: Az addig egyszemélyes csapatomba megérkezett az első tanárom, Andi, és hivatalosan is LingoGroup lettünk. Andit követte még Ági, Dóri, Zsófika, és az anyanyelvi tanáraink, Sonja és Susanna. Bár ma már nem az eredeti csapatommal dolgozom együtt, még mindig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.
Nem csoda, izgalmas idők voltak.
Sokat tanultunk egymástól és egymásról, a vállalkozásról, a csapatmunkáról, az együttműködésről, az összefogásról és a barátságról is. A tanítványainktól is sokat kaptunk: gyakran jöttek jóval az óráik előtt, mert itt mindig találtak valakit a kanapán, akivel jót lehetett dumálni egy kávé mellett.
#funfact: A macskámat, Borsit, aki LingoBorsi néven bukkan fel közösségi média posztjainkban, egy tanítványomtól kaptam ajándékba 2011-ben.
Számokban
Legyenek számok is ehhez a korszakhoz: 2010 és 2011 közt több mint 80 tanítvány szerzett velünk középfokú nyelvvizsgát, és 100%-os aránnyal készítettünk fel vizsgára: egy tanítványunk sem bukott meg.
Elmondok még egy titkot, jó? Ez igazából annak köszönhető, hogy kitűnően ismertük a vizsgakövetelményeket és alaposan nyilvántartottuk tanítványaink részpontszámait az igazi vizsgán. Így tudtuk teljes biztonsággal megállapítani, kinek a tudása érett biztosan az éles nyelvvizsgára.
2011-ben tartottunk először online órát – na nem én! Én akkoriban még abszolút szkeptikus voltam az online óra hatékonyságát illetően. Tudom, tudom…
#funfact: 2012-ben az említett közvetítőcég jól kics∗szett velünk. Utólag úgy gondolom, hamarabb kellett volna felállnunk, de akkoriban sem én, sem a csapataom nem akarta cserbenhagyni a tanítványokat. Különösen azért nem, mert ők egy emberként álltak ki mellettünk. Ez nagyon megható volt, de azért ma már nem mennék bele ilyen megalkuvásokkal teli helyzetekbe 🙂
Az új csapattag
Lányom, Hani, akit LingoHani néven ismerhettek a Facebook és Instagram posztjainkból 2012-től dobta fel jelenlétével a németóráimat. Irtó cuki gyerekre sikeredett, így a tanulóim elnézték neki, ha néha ő is belejavított a háziba vagy épp meg kellett osztaniuk az asztalt vele is. Hani pedig belenőtt a feladatba, ügyesen megtalálta azokat a tevékenységeket, amikkel nem zavarta az órát. Innen is köszönöm azoknak a tanítványaimnak, akik nem bánták, ha az ölükben ül, és azt sem, ha néha a tervezettnél később ért véget az óra, mert az elvesztett időt pótoltuk.
#funfact: A legrégebbi tanítványom, aki azóta is jár hozzánk, Hani egy éves kora óta tanul velünk. Hani csak így ismeri: A Zoli, aki retteg Borsitól.
LingoGroup online
Emlékszel, hogy említettem, mennyire szkeptikus voltam az online órákkal kapcsolatban? Én csak 2013-ban vettem rá magam az első online órára. Mondhatnám, hogy fiatal voltam és kellett a pénz – de igazából az első online órámon én tanuló voltam. És igen, annyira fellelkesültem, hogy kipróbáltam magam online némettanárként is.
Rájöttem és megtanultam, hogyan lehet átvinni a személyes órák varázsát, játékos tevékenységeit és magyarázatait az online térbe, és jól sejted, teljesen magával ragadt az egész.
Nem akarom ezt most túlmagyarázni, a Covid óta szerintem mindannyian tudjuk, hogy a technikai lehetőségek nagyon izgalmassá tudják tenni a tanulást. Nincs szükség kompromisszumokra, sőt, olyan bámulatos megoldások nyíltak meg előttünk, amik nemcsak magát a tanulást könnyítik meg, de pompásan motiválnak magukban is.
Ha azt gondolod, hogy ez volt az oka, amiért végül beszüntettük a személyes oktatást és áttértünk a teljes online tanítása, tévedsz. Nem, nem is a Covid. 2014-ben az új LingoGroup csapatom első tagja, Betti, már teljesen online csatlakozott hozzám, mivel ő Szegeden él. Én pedig rájöttem, hogy én is lakhatok máshol – legalábbis nyáron. 2015-től LingoHanival a nyarakat az apukámnál töltjük, aki még mindig a szülővárosomban, Fonyódon lakik. A Balatonnál, ahol én rendszerint a teraszon dolgozom, és ha nem lenne hangszűrős fülesem, te is halhatnád apukám madarait a kertből 🙂
Egy ideig még tartottam személyes órákat Budapest belvárosában, de közben fokozatosan áttértem a teljes online oktatásra. Nagyjából úgy képzeld el, hogy az akkor már meglévő tanulóim óvatosan kipróbálták, mi lenne, ha… – és végül ők döntöttek úgy, hogy online folytatják.
#funfact: Bettit a LingoGroup-os idők előttről ismertem. Bár akkor még nem voltunk kollégák, de a közvetítőcéges megbízásomnál már működtünk együtt. Innen tudtam, hogy kiváló tanár, és nagyon szerettem volna szorosabban is vele dolgozni.
Mi van velünk most?
Mostani csapatom 2018 óta bővült és alakult fokozatosan. Most teljes létszámban vagyunk. Lehet, hogy meglep, de amíg a tanításban és a szolgáltatásainkban napról napra fejlesztjük magunkat, üzletileg épp ellenkezőleg: nem szeretnénk ennél nagyobbak lenni.
Tudod, miért? Mert most, ha nálunk tanulsz, és írsz nekem, tudom, ki vagy akkor is, ha nem én tanítalak. Tudom, ki a tanárod; emlékszem, honnan jöttél; tisztában vagyok a céljaiddal és a nehézségeiddel is, ha vannak. Ismerem a tanulási stílusodat – és képzeld, sokszor még a barátaidat is – mert őket is hozzánk küldted tanulni. És emlékszel, meséltem, miért váltottam a nyelviskolai csoportos oktatásról egyénire. Nekem az egyén és az egyéni fejlődés a legfontosabb.
Ha én tanulnék nyelvet, én is olyan nyelviskolába szeretnék járni, ahol nem csak egy statisztikai adat vagyok a bevétel oldalon – hanem odafigyelnek rám, a céljaimra, segítenek megőrizni vagy éppen visszaszerezni a motivációmat, bátorítanak, és mellettem állnak, amikor a saját akadályaimat próbálom leküzdeni. Ezért én olyan nyelviskolát szeretnék vezetni, ami pontosan ezt adja meg neked.
A barátaim szerint idealista vagyok. De én úgy döntöttem, hogy ez nem baj.
#funfact: Mindenkit ismerek személyesen a csapatomból, de a távolság miatt többnyire online ‘járunk össze’. Betti és Gréti nem Budapesten laknak, Rebi pedig nagy utazó. Gabi nem lakik messze, vele évente többször is találkozom egy kávéra vagy egy -egy továbbképzésen.
Ingyenes próbaórán lehetőséget adunk neked is, hogy közelebbről ismerj meg bennünket és azt, hogyan szervezzük az óráinkat. Olvasd el, mi történik pontosan a próbaóránkon! Ide kattints: LingoGroup próbaórák